2011. november 21., hétfő

Elő ADVENTure - 2. feladat

Írjatok egy karácsonyi dalt, majd november 27-én délután kettő órakor gyertek a Színház térre, ahol, ha igazán bátrak vagytok nem riadtok vissza a rögtönzött ADVENT üdvözlő szerenádból. A pont csak azoknak a csapatoknak jár, akik eléneklik dalocskájukat a Nemzeti Színház lépcsőin!

2011. november 15., kedd

Elő ADVENTure - 1. feladat

Vasárnapi (2011. november 20.) feladat:


Négy nyuszi fog kóvályogni a történelmi belvárosban 10:00 és 13:00 óra között. Ha elkapod valamelyiket meg is kezdted a pontgyűjtést és a megkapod a menetleveledet, valamint a következő heti feladatot is. A nyuszik, miközben kommandóznak a belvárosban, időnként segítségeket adnak a Facebook-on, hogy merre lehet megtalálni őket.


Ha ezen a hétvégén még nem tudsz bekapcsolódni a játékba nem baj, csatlakozhatsz később is. VISZONT érdemes már ezt a feladatot is teljesíteni, mert értékes pontokat ér!







Elő ADVENTure!

Készülj velünk az Adventre! Indul a ZION interaktív karácsonyi készülődése. November 13-ától minden vasárnap teljesíts egy feladatot a városban, és december 4-én, advent második vasárnapján teljesítsd a felemelő karácsonyi kalandtúrát!

Kalandtúra:  
Időpont: december 4-én, 19:30 óra (START: 20:30-kor)
Helyszín: ZION Nevezés: ötfős csapattal, 19:30 órakor a helyszínen, 1000 Ft nevezési díjért!

Plusz pont jár, ha a kalandtúrára adventi koszorút hozol magaddal, amit hátrányos helyzetű családoknak juttatunk el. 

A vasárnapi feladatokért figyeld a következő oldalakat:

vagy




2011. november 9., szerda

Élménypark?! - érzékenyítő foglalkozások

Mélyszegénység fogyatékkal élők, hátrányos- és halmozottan hátrányos helyzetűek, akadálymentesítés, negatív diszkrimináció, rasszizmus és még sorolhatnánk azokat a fogalmakat, amelyekkel nap, mint nap találkozunk, szembesülünk vagy éppen a hiányát érezzük, de nem gondolunk bele a valós helyzetbe. Nem tudjuk, hogy azok az emberek, akiknek ez a valóságuk, akik a hátrányos megkülönböztetés célpontjai, mivel is szembesülnek a mindennapjaikban.

A fenti gondolatokra reflektálva hozta létre a Baranya Megyei Esélyegyenlőségi Információs Iroda – Esélyek Háza Esélyek, a MásKépMás Esélyegyenlőség Emberközpontú Szemlélettel Közhasznú Alapítvány, Az emberség erejével – CUM VIRTUTE HUMANITATIS Alapítvány és a ZION Civil Menedék az „Élménypark?” című közös projektjét. A program célja, hogy interaktív módon szemléltesse a hátrányos helyzetű emberek mindennapjait és ezáltal a többségi társadalom érzékenyebbé váljon élethelyzeteik, problémáik iránt. Az „Élménypark?”-ba elsősorban általános iskolák hetedik és nyolcadik osztályos tanulóit, illetve középiskolás diákcsoportokat várnak, de más közösség, csoport (pl.: vállalati stábok) számára is nyitva áll.

Az „Élménypark?” négy modulból épül fel:

Modul 1: Mások élete!? (szegénység Magyarországon és a világban)

Óriás Szociopoly társasjáték- Gazdálkodj, ahogy tudsz!

Ebben a játékban bárki kipróbálhatja, mire is elég a segélyből, családi pótlékból, GYES-ből, fekete munkából szerezhető jövedelem. A játék során egy átlagos hónap napjain haladunk végig – némileg meggyorsítva az időt, kockadobások segítségével –, a játékosoknak a tartósan munka nélkül lévők jövedelmi viszonyai között kell túlélnie a hónapot (a bevételek és kiadások összegei hozzávetőleg megfelelnek a mai magyar valóságnak.).

„Ahol a gyerekek alszanak” képjáték felnőtteknek és fiataloknak

A játék során bepillantást nyerhetünk a világ különböző tájain élő gyerekek életébe, mindennapjaikba és vágyaikba. A játékosoknak meg kell találniuk a portréfotón látható gyerekekhez tartozó szobákat és rövid leírást életükről és a körülményeikről. Ha mindez sikerült a játékosnak, a gyerekeket-immáron a történeteikkel- elhelyezhetik egy világtérképen.

Modul 2: Tényleg választhatott? (örökölt esélyegyenlőtlenség)

Itt a lét a tét! – csoportos kaland a Cigánylabirintus című könyv alapján

A játék indulásakor egy állami gondozásból frissen kikerült cigány fiatal bőrébe kell belehelyezkedni a résztvevőknek. Végig élhetik a mindennapi élet csapdáit, a munkakereséstől kezdve, a függőségeken át, a gyökértelenség érzéséig. A történet fonalát a résztvevők fűzik lépésről-lépésre, minden választásnál a csoport egyik tagja dönt. A játék végén kiderül, hogy sokan vannak akiknek a mindennapokban is a lét a tét.

Modul 3: Struccpolitika (homofóbia a társadalomban)

Titkos ügynök – szerepjáték a melegek és leszbikusok életéről

A játék kezdetén minden résztvevő kap egy karakterleírást, a továbbiakban ez az ő játékos karaktere. A gyakorlat több részből tevődik össze, használunk tréning gyakorlatot, szituációs játékot és kérdőívet. A játék során különböző élethelyzetekre, kérdésekre, problémákra kell reagálni, úgy hogy a résztvevők nem ismerik egymás induló történetét és ezeket csak a játék végeztével fedjük fel. A játék célja egy más perspektívából megismerni a társadalmi előítéletekből fakadó korlátokat, amikkel egy meleg, vagy leszbikus ember szembesül.

Modul 4: „ÉRZÉKetlen” (fizikai és érzékszervi fogyatékkal a világban)

A modul során játékos módon a résztvevőket megfosztjuk érzékszerveiktől, korlátozzuk mozgásukat. Ötletes játékok során kipróbálhatják, hogyan működnek látás, hallás, mozgás nélkül. Nem kell félni, a végén mindenki visszakapja az érzékelését, csak a gondolatai lesznek ezután másképp-mások.

Szemtelen – a látás nélküli világ

A tárgyakat, anyagokat, illatokat nem láthatod, csak egyéb érzékszerveiddel érzékelheted, a szaglásodra, tapintásodra és hallásodra támaszkodva.

Füles – a hangok nélküli világ

Kipróbálhatod mi történi akkor ha nem hallod mit mondanak neked, hogy tudsz e szájról olvasni, és értenéd e a feléd küldött jeleket.

Kerekes-terepes – az akadályozott mozgás világa

A mozgásodban akadályozunk úgy, hogy akadályt jelentsen számodra a megszokott mindennapi cselekvések elvégzése.(pl: eljutni egyik pontból a másikba, megteríteni az asztalt és egyéb hétköznapi cselekvések).

1.

Az „Élménypark?” november 16-tól, 30-ig látogatható reggel 8 és délután 4 óra között, a Zenész Ifjúsági OtthoNban (Pécs, Zsolnay út 109.). Előzetes időpont-egyeztetés szükséges, melyet, a következő e-mail címen tehetnek meg: pecs.zion@gmail.com.

Az Élménypark?! moduljai közül a látogatók idejük és érdeklődésük függvényében választhatnak. Egy-egy modul 90 percet vesz igénybe. Egy modul egyszerre maximum 15 fő számára igénybe vehető.



További infó: pecs.zion@gmail.com

2011. november 7., hétfő

Hardcore koncertek a ZION-ban: AMD & Minus Tree (Ita), Go Back Home (Ita)

A Zenész Ifjúsági Otthon (ZION) mindig próbál olyan zenei csemegéket nyújtani, amelyekre a legfinnyásabb ínyencnek is összefuthat a nyál a szájában.


A Hardcore/Punk mozgalom nem tartozik a legtrendibb műfajok közé, mert hangos, dühös, szemtelen, őszinte. Hogy mi az a Hardcore/Punk – talán szertelensége miatt – szinte lehetetlen meghatározni, ki ezt ért rajta, ki azt, van aki ezért szereti, más azért utálja, de az tény, hogy van ennek a műfajnak múltja, jelene és jövője is, amiről pécsi a november bizonyosságot is ad.

November 12-én a legendás AMD (Anti Military Demonstrations) lép a ZION színpadára, akik már a nyolcvanas évek végén HC-t játszottak, és a hazai színtér meghatározó zenekara. Az AMD-ről sokat nem is lehet mondani, hiszen aki ismeri őket, tudja miről van szó, aki meg nem, annak úgyis mindegy.

Jönnek még velük az Eger Hardcore Family két csapata, a Tango Underground és a Tisztán a Cél Felé, illetve az Savaria Colonia Hardcore színtér új üdvöskéje a Wroongg!, amiben Liberal Youth és Social Free Face tagok aprítanak. Az estét a Struggle 4 Life kezdi.
A buliba 1000 forint a beugró. Két eventen is fut a facebookon, de csekkoljátok a AMD ajánlóját: http://www.facebook.com/#!/event.php?eid=155019721251733

Linkek:
http://www.myspace.com/amdhardcorepunk
http://tangounderground.uw.hu/
http://www.myspace.com/tisztanacelfele
http://www.myspace.com/wroongg
http://www.myspace.com/struggle4lifehungary


Azonban nem csupán a magyar régi iskola rajongóinak kedveskedik a ZION ebben a hónapban, hiszen november 21. napjára a Baranya County Hardcore csapat újabb bulit szervezett a ZION-ba. Az olasz Minus Tree gyors, energikus, de mégis emocionális zenéje meg fogja mozgatni az érdeklődőket. Még egy zenekar lesz “olaszból”, a Go Back Home, akik modern hardcore-jukat a Comeback Kid/Verse/Ritual vonalon játsszák. A 2007-ben alakult csapat már most nagy sztárok, bemutatkozó lemezük után több szaklap Olaszország következő nagy durranásának tartotta őket.
A hazai felhozatal sem lesz semmi: a Cult of Grace intenzív hardcore-ja, a Black Hourglass posthardcore-ja és a Talking Horse stonedcore-ja kiváló aperitif lesz az olasz főfogáshoz.
A menü 700 forint. Étlap: http://www.facebook.com/#!/event.php?eid=217259975004816

Linkek:
http://www.facebook.com/minustreeofficial
http://www.facebook.com/gobackhomeofficial
http://www.facebook.com/cvltofgrace
http://www.facebook.com/blackhourglass
http://www.facebook.com/thetalkinghorse?sk=info
http://www.facebook.com/bchc.crew